2010. április 29., csütörtök

MOGYORÓVAJAS TORTA

Ajándékba kaptam.  És nagyobb gyakorlattal lehetett volna szebb, de finomabb biztosan nem.   Judit lányom és a férje "sütötte", a vejem csinálta a karikákat, most volt először a kezében habzsák, gyanítom nem is sokszor fog cukrászkodni ezután sem.
Ágica pedig közben, hogy részt vegyen a családi sütögetésben, jóízűen aludt kint a kocsijában.

Nagyon tömény édesség, gyorsan kész, 8 embernek bőven elég.



MOGYORÓVAJAS TORTA

Hozzávalók:
20 dkg darált keksz
3 dkg mogyoróvaj
3 dkg porcukor
10 dkg vaj
esetleg kevés víz

Töltelékhez:
3,5 dl tejszín
8 dkg porcukor
12 dkg mogyoróvaj
4-5 evőkanál tej
2 ek kakaó
6 dkg mogyoró

A tészta hozzávalóit elmorzsoljuk, és annyi vízet adunk hozzá, hogy éppen összeálljon.

Egy csatos tortaformába nyomkodjuk a tésztát úgy, hogy pereme is legyen, majd 30 percre a hűtőbe tesszük.
( Az eredeti recept nem írja a forma nagyságát, ez 23 cm-es pieforma, és így pont elég lett a krém is. )

A töltelékhez a tejszínt a cukorral kemény habbá verjük, tettünk bele 2 zacskó habfixálót is.
A mogyoróvajat elkeverjük a tejjel és két részletben óvatosan hozzákeverjük a tejszínhabot is.
A fele krémet habzsákba tesszük és kívülről befelé haladva köröket nyomunk a tésztára. Hagyunk ki helyet közöttük, hogy a kakaós krém odaférjen.

A krém másik feléhez 2 evőkanál kakaót keverünk és a világos körök közé bekarikázzuk.

A tetejét megszórjuk pirított tört mogyoróval és hűtőbe tesszük. 



A receptet a Tv Paprika Magazinban találtuk.

2 megjegyzés:

  1. ezek szerint nem adtuk oda a mogyorót valami cukrásznak?:)

    VálaszTörlés
  2. Nem, cukrásznak nem, de ez bolti amerikai mogyoróvajas. Mint a kekszedbe.

    VálaszTörlés

 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...