2011. szeptember 9., péntek

Barna bagett

A Nők Lapja Konyha c. újságban volt a recept.
Alapvetően a formázásával van bajom, de most  azt hiszem azt is megtaláltam itt. 

Tetszik a kenyér, szép vékony, de stabil, ropogós héja van, a belseje kissé tömörebb, mint gondoltam, de azt hiszem a viszonylag sok rozsliszt miatt lehet.

Recept pedig így szól:   55 dkg  finomliszt
                                    20 dkg tk rozsliszt
                                    10 dkg darált dió ( ezt   kihagytam )
                                    2,5 dkg élesztő
                                    2 ek olívaolaj
                                    3,5 dl víz
                                    2 kk só

A szokásos módon bedagasztjuk, egy óra kelesztés után átgyúrjuk, két bagettet formázunk belőle. A duplájára hagyjuk kelni. Ferdén bevágjuk a tetejét,  majd 200 fokos sütőben megsütjük.




Nem írok új bejegyzést, ehhez folytatom. 
Sütöttem fehér lisztből bagettet, csodálatos lett.


45 dkg BL 55-ös liszt, 15 dkg rétesliszt
3 dkg élesztő
kb. 4 dl víz, nem egyszerre adtam hozzá
1-2 evőkanál olaj

Dagasztottam kelesztettem.  Négy felé osztottam, megformáztam.  Egyet így, kalásznak, hármat a szokásos bagett formára.

Ez az Epi forma ez izgatott, ezért  tökéletesítettem:)


Ez az első, a rozsos recept.  

A formázásról képek:         bagett formázása.


                           

2 megjegyzés:

  1. Csodálatos, régóta kísérletezek már az igazán jó állagú rozskenyérrel,de eddig nem találtam el az arányokat.Úgy látom neked sikerült.Nagyon guszta lett.

    VálaszTörlés

 Van egy sorozat, amit néha nézek, aholis a főszereplő otthon kenyeret süt és eladja a közeli kávézóba.  Minden nap megkérdezi, elfogyott-e,...