2015. május 12., kedd

Teljes kiőrlés

Megkértek ismerősök, hogy süssek teljes kiőrlésű lisztből kenyeret.  Mert ennék szívesen a fehéret, de orvosilag javasolt a barna kenyér.

Korábban sütöttem gyakran rozsosat, tönkölyöset, előre elkészített lisztkeverékből is tk finomat.

Most nem kaptam a piacon, így emlékezetből kevertem a liszteket.

1/3 rész teljes őrlésű rozs
1/3 rész tk búzaliszt
1/3 rész finomliszt

Összesen 45 dkg volt.  Tettem hozzá egy negyed friss élesztőt,
                                                         4 evőkanál rozskovászt
                                                         1 dl kefírt
                                                         2 evőkanál olajat
                                                         teáskanál sót
                                                         bő 2 dl vizet

Dagasztógéppel megdagasztattam. A vizet nem egyszerre adtam hozzá, elsőre 2 dl-t, aztán még kb.50 ml ment hozzá.

Kitettem kelesztő tálba. 45 perc múlva már látszott, hogy dolgozik a tészta, akkor meghajtogattam, majd még egy óra alatt szép nagyra megkelt.

Deszkán megformáztam, sütőzacskóba tettem.


A kelesztés felénél bevagdostam és begyújtottam a sütőt.

Mikor szépen megkelt, kb. 1 óra volt, betettem a sütőbe.

50 perc múlva készen volt.

Mivel a kétharmad része teljes őrlésű lisztből van, elég tömény kenyér.  De abban biztos vagyok, hogy 3 nap múlva is puha lesz.  Egyik aki kért, azt mondta, hogy próbálkoztak már más kenyérrel, az olyan franciás nagy lyukacsos volt, és a férje másnap már nem bírta megrágni.


Pénteken a fehér BL 80-as lisztet Király búzalisztre cserélem.  Az eleve olyan, hogy elrepül dagasztás közben,  ezért biztos vagyok benne, hogy jó kenyereket fogok sütni ezzel a módszerrel.


Jóféle kolbival, sajttal, sörrel kiváló vacsora :)





1 megjegyzés:

Lakodalmas vagy sváb kifli

  Nagyon szeretem sütni, mert akár kemencében, akár villanysütőben egyformán szépre sül.  Először lakodalomba kértek meg sütni, akkor kaptam...